"Egységes magyarság - Wass Albert szerint"

"Ahhoz, hogy valamit szólhassunk magunkról s arról, ami bennünket összeköt, meg kell vizsgáljuk előbb becsületesen magyarságunk fogalmát, az egység jelentését és tisztáznunk kell az akadályokat, melyek előttünk állanak.

Mindenki önmagán keresztül méri le a fogalmakat. Számomra magyarságom ezt jelenti: mint ember tartozom vérség és lelki alkat szerint egy családhoz s ezt a családot szeretem erényeivel és bűneivel együtt, s javáért munkálkodni életem értelme ezen a földön. Tehát ember vagyok s ezáltal magyar. Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz a magyarságom is. Ha csak magyar volnék s nem ember, olyan lenne ez, mintha gyalogosan vágnék neki a tengernek, hogy élelmet vigyek testvéreimnek a tulsó partra. Ostoba volnék, elfogult, egyoldalú és kártékony. Emberségem az, mely a magyarsághoz, mint családomhoz való viszonyomat szabályozza. De szabályozza egyúttal magyarságom viszonyát a többi népek irányában is, ha nem is mentesen az önzéstől, de mindig törekedve az igazságra. Magyarságom a gyökér, mely hozzáköt földhöz s nemzethez. Emberségem a korona, mely a fa törzsét egyenesen nőni tanítja, s mindig fölfele. Hogy amellett a magyarságom helyhez kötött, abban nincsen semmi meglepő. Ha sehova-sem-való magyarnak tudnám magamat, akkor már gyökértelen lenne bennem a magyarság. Regionális a magyarságom, mint ahogy emberségem is az, midőn azt mondom, hogy magyar vagyok. Magyarország a hazám, de Erdély ( a mi estünkben Felvidék, ha ez nem tetszik akkor Dél-Szlovákia) otthonom, s ezt nem is akarom soha elfeledni.

Mi az egység? Ha mindannyian egyet akarunk. Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az. A különböző felfogás vitát virágzik, s a vita felismerések és tisztázások gyümölcsét érleli. Csak jóindulat kell hozzá és megértés egymás irányában. Tudni és megérteni azt, hogy az is jót akar, aki másképpen akarja a jót, mint én. Ehhez még csak az szükséges, hogy mindenki igazán jót akarjon.

Itt érkeztem el az akadályokhoz, amiket elhallgatni nem szabad. Minden egységnek veszedelme a tagozódás. De csak az olyan tagozódás, mely nem közös gyökérből indul és nem közös irányba nő. Tudom, elnyomás alól szabadult népünket kétféle betegség veszedelme fenyegeti, mint behozatali cikk az anyaország felől: a politikai pártosodás, s az osztályellentétek. Minálunk Erdélyben ( nálunk is) voltak eddig gazdák, iparosok, kereskedők, papok, tanítók, tanárok, munkások és tisztviselők. Ezek együtt mind magyarok voltak. Ennyi volt közöttünk a párt és az osztály. Legalább is én így látom ezt. Különböző foglalkozásokat űző magyarok voltunk, s bár apró érdekeink vékony ágacskái néha keresztezték is egymást, a vezérágak közös irányba nőttek, s ez az irány magyarságunk iránya volt. Igaz, hogy mind szegények voltunk, s a szegénység közelebb hozza egymáshoz az embereket. De talán szeret bennünket egy kicsit az Isten, s ezentúl sem fulladunk bele a tejfölbe. A bacillusok pedig csak a kövéreket szeretik.

Ezeknek az egységet megrontó betegségeknek a leküzdésében jut az írókra elsőrendű feladat. Ha külön utakon indulnak emberek közös kincset keresni, kiáltókat kell vigyenek magukkal, kik a sűrűségen át egymásnak megkiáltják az eredményt, a felfedezett titkot, s ha kell, a veszedelmet. De aki egyszer kiáltónak szegődött, jól nézze meg, hogy mit tart a kezében, s a sárga agyagot aranynak ne kiáltsa.

És most, hogy idáig eljutottam, már felelhetek őszintén és becsületesen: egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon. Otthonán keresztül szolgálja hazáját, s minden akadályon keresztül igaz jószándékkal törekszik a közös cél felé.

És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben, s igazságban éljünk mindnyájan egy födél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is."