Március 15. emlékére

Az igazi nemzeti ünnep az, amely nem egy válogatás eredménye, nem kellett róla vitázni, nem kellett más jeles napokkal versenyeztetni, hanem egyszerűen csak van. Március 15. ilyen ünnep. Jelentése és jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Létezik. Ha nagy szavakat akarnék szólni, azt mondhatnám, hogy ott van a szívünkben, a lelkünkben, az agyunkban, és ha nem lenne március 15-e, ha nem lettek volna a márciusi ifjak, mi sem lennénk. Mi sem úgy lennénk magyarok, ahogy vagyunk. Március 15-ét ezért ki lehetne törölni a történelemkönyvből, de mint ahogy itt, Felvidéken is évtizedeken át nem lehetett kiradírozni a közös emlékezetből, ugyanúgy nem lehetne ezt megtenni ezután sem.

Március 15. a magyarság életében a katarzis pillanata. Általa olyan nemzet lettünk, amely tud kezet nyújtani másoknak, tudja érteni és értékelni mások szabadságát, tudja, hogy mi az egyenlőség és testvériség igazi jelentése. Ezt a nyereséget semmiféle világosi vereség vagy fegyverletétel nem tudta semmissé tenni.

Százhatvankilenc esztendő hosszú idő, és még mindig, még mára sem találtak igazán egymásra a Kárpát-medencében a népek, nemzetek, közösségek. De most, a harmadik évezredben, hinnünk kell abban, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.

Mit jelenet március 15-e a felvidéki/dél-szlovákiai magyarságnak/? Jelent-e egyáltalán valamit? Nem csak a politikai vagy önjelölt képviselőinknek jelent-e egy újabb napot, ahol ismét a helyi újságok, hírportálok, közösségi portálok hasábjaira kerüljenek? Jelent-e mást az internetről kimásolt beszédek felolvasásánál?

Évek óta, ugyanazt hallom. „Fogjunk össze”, „Elnyomás”, „Árulók“, „Sorsdöntő választás”, stb.

Én egyetlen szót hiányolok, az pedig a „Megoldás”. Ez a szó nem igazán hangzik el, kizárólag a „Szavazz Rám“ szókapcsolat esetén. És ez pedig számunkra nem lehet megoldás. A megoldás a munka. Munka a közösségért, munka az egyenlőségért, munka a szabadságért, munka a testvériségért! Igen a testvériségért is. Ehhez kell a legtöbb és a legnehezebb munka. Honfitársnak, testvérnek, barátnak szólítjuk egymást, de már szinte nem is vagyunk se honfitársak, se testvérek, se barátok. Egy idő után már emberek sem. A politikusi munka kimerül a közösségi portálokon posztolt képekben, „selfiek”-ben, szócsatákban. Választások közeledtével ez még inkább így van. Mivel több párt is verseng a magyar szavazatokért még jobban kiéleződnek az ellentétek.

Vajon 1848-ban lehetett e volna egy nagyszabású forradalmat létrehozni ilyen megosztottság esetén? Biztosan nem. Vezetőink még az időpontban, a helyben se tudtak volna megegyezni, valószínűleg mindannyian máshol, máskor kezdték volna el a forradalmat, teljes bukásra ítélve azt. De mi a megoldás?

Megtalálni azokat az ügyeket, amelyek összekötnek bennünket. Van 12 olyan pontunk, amely mellé mindenki beállhatna. Bízzunk abban, hogy ez hamarosan megtörténik, de ahhoz más vezetők kellenek !

Isten áldd meg a magyart!

11885215_10207287552684887_4354207550559487915_n.jpg