Sajtónyilatkozat

A rendszerváltás utáni időszakban térségünkben az autonómia kérdésköre a politikai párbeszéd illetve nyilvánosság egyik meghatározó tényezőjévé vált. Míg kisebbségi oldalról többen fontosnak tartjuk, a többségi politikai elit tagjai szinte kivétel nélkül tévesen azzal riogatnak, hogy Szlovákiától akarunk elválni és elszakadni. Az autonómiáról kezdeményezett, nyílt viták, valós párbeszédek a mindezidáig elmaradtak.

Sajnos a Magyar Közösség Pártja is, a szlovák félnek való megfelelés céljából, inkább az elhallgatást választotta. Levettek arról a listáról, amelyre ők kértek fel. Levettek azért, mert kimertem mondani Pozsonyban azt a szót, hogy „Autonómia”. Amikor 2009-ben kezdeményezője voltam annak a nyilatkozatnak /mellékelve/, amiben több, jelenleg is tevékeny MKP taggal kinyilvánítottuk, hogy nemzeti létünk és kulturális örökségünk megőrzésének alapja az önrendelkezés elérése, nem gondoltam volna, hogy 7 év után, majd azért fognak levenni a választási listáról, mert az „Autonómia” szót használom az óriásplakátomon.

Csalódottan vettem tudomásul, hogy a hatalomért cserébe, bármire képesek vagyunk. Feladjuk azokat az elveinket, amelyek megmaradásunk kulcsát jelenti a jövőben.

Nagyon sajnálom, de én nem vagyok ilyen, és sose leszek ilyen. Én nem akarom, hogy kisfiam egy olyan országban nőjön fel, ahol a szlovák híradósok az egzotikus nevén nevetnek. Nem akarom, hogy olyan országban nőjön fel, ahol egy DAC mérkőzésen a szlovák rendőrök megverik, mert magyar zászlót fog a kezében. Nem akarok egy olyan országban nőjön fel, ahol Nyitrán az egyetemre menet megverik, mert magyarul beszél a telefonba. Nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol nem használhatja szabadon az anyanyelvét a hivatalokban. Nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol a befizetett adója, nem a saját szülőföldjét gyarapítja. Nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol ükunokái már nem találkozhatnak felvidéki magyarokkal.

Bevalljuk magunknak, vagy nem, ez egy bizonyos fajta autonómia nélkül, előbb vagy utóbb, de meg fog történni. Az elmúlt 27 évet "elkúrtuk", de nagyon. Ma ismét csalódtam, de úgy gondolom még nincs késő, még mindig hiszek abban, hogy ez megváltozhat. Bízom benne, hogy még sokan vannak olyanok, akik úgy gondolkodnak, úgy éreznek, mint én. Tudom, hogy nem vagyok egyedül. Sosem leszek egyedül.

 

 

Gúta, 2016. február 2.

 2009aut.jpg